Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar Munkáspárt 2012 évi programmjából

2015.07.01

[b]Soha többé szocializmust?[/b]


2015. június 09. kedd, Forrás: Fortepan

[b]15 éve annak, hogy az 2000 júniusában  érvénybe lépett az Országgyűlés határozata. Ennek alapján minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
Ez volt az első Orbán-kormány időszaka.[/b] 

A parlamentben volt ugyan vita, de nem a szocializmus értékeiről, hanem inkább az emléknap célszerűségéről. Az MSZP és az SZDSZ erről az oldalról támadta az előterjesztést. Azt azonban senki sem mondta, hogy a magyar szocializmus négy évtizede a magyar történelem értékes része.
[b]A rendszerváltás után hatalomra került erőknek nem volt egységes értékelésük a múltról, nem voltak olyan ideálok, amelyeket minden tőkés erő elfogadott volna. Egyben azonban a szocliberálisok is, a konzervatívok is egyetértettek, hogy soha többé szocializmust, és ezeket az évtizedeket ki kell törölni az emberek emlékezetéből.[/b]
A megemlékezést valamihez kellett kötni, így előrángattak egy eseményt. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták, majd a Szovjetunióba vitték. A mentelmi jogától megfosztott képviselő nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg.
A kommunizmus áldozatairól való megemlékezést az Eu-rópai Parlament és az EU vezetői is sürgették, és maguk is hoztak ilyen határozatokat. Az európai és a magyar tőkés erők szemléletében az a közös, hogy összemossák a fasizmust és a szocializmust, és egyaránt megtartják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját és a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját.
[b]A történelem átértékelése, sőt átírása azóta is folytatódik. Hazugságokkal tömik az iskolákban a felnövekvő nemzedékek fejét. A mi dolgunk, hogy erőnkhöz mérten bemutassuk a szocializmus értékeit, védjük e négy évtized helyét történelmünkben.[/b]

Mi volt jó a 20. századi szocializmusban?

[b]A 20. századi szocializmus, 1919, majd 1948–1989 időszaka nemzeti történelmünk kitörölhetetlen része. [/b]Volt benne jó, volt benne rossz. De sokkal több volt benne az, amit sikernek, eredménynek nevezhetünk. Ne dobjuk ki a szocializmus történetét az ablakon, hanem tanuljunk belőle! A rosszat, a gyengét el kell vetni, a jót hasznosítanunk kell a jövő közösségi társadalmában.
[b]A szocializmus munkát és megélhetést, létbiztonságot adott a magyar embereknek.[/b]

Azoknak a millióknak, akik sorsa korábban a nélkülözés, az éhezés és bizonytalanság volt. A rendszerváltás óta milliók kerülnek az utcára, nemzedék nőttek és nőnek fel úgy, hogy munka nélkül kezdik felnőtt életüket. [b]A modern kapitalizmus nem tud értelmes munkát adni az embereknek.

A szocializmus korszerű magyar gazdaságot teremtett.[/b]

Az ipari termelés tízszeresére, a nemzeti jövedelem hétszeresére nőtt. A háztáji gazdaság és a termelőszövetkezet összekapcsolása a magyar mezőgazdaságban kiemelte a nyomorból és elmaradottságból a magyar falut, és irigylésre méltó élelmiszerellátást biztosított az egész országnak.
Ma az EU-ban az átlagos hivatalos heti munkaidő 48 óra, de kiszolgáltatottságuk miatt sokan kénytelenek több állást vállalni. Magyarországon sokan dolgoznak napi 12-16 órát, beleértve a szombatot és a vasárnapot is, egyszerűen azért, mert nincs más választásuk, féltik a munkahelyüket.
[b]A szocializmus biztosította a tanulás, a kulturális felemelkedés lehetőségét mindenki számára.[/b] A szegény ember gyereke tanulhatott, a tehetség számított, nem a vagyon. Ma a tanulásban is egyre inkább az dönt, hogy kinek mennyi pénze van.
[b]A tudás újra a gazdagok kiváltságává válik.
A szocializmus mindenki számára hozzáférhető egészségügyet teremtett.[/b]
Nem volt olyan ember, akit azért ne kezeltek volna időben, mert nem volt pénze. Ma az egészségügy egyre több területét privatizálják, egyre többet kell fizetni, ha nem akar a beteg hónapokat, sőt éveket várni a kezelésre. E közben az alapjogon járó ellátások színvonala egyre csökken.


[b]A szocializmus először a történelemben nyugdíjat adott a társadalom legszélesebb rétegeinek, beleértve a parasztságot is. [/b]
55 éves kortól mehettek nyugdíjba a nők, 60 éves kortól a férfiak. Az állam biztosan garantálta a nyugdíjakat. 
[b]Ma a nyugdíjkorhatár 65 év, és bizonytalan, hogy a következő nemzedékek valóban kapnak-e nyugdíjat.
A szocializmus ideje a béke kora volt. [/b]
Európában több mint negyven éven át nem volt háború. [b]Ahogy megszűnt a szocializmus, az USA és a NATO lerohanta Jugoszláviát. Magyarország a szocializmus évtizedei alatt egyetlen egyszer, 1968-ban vett részt külföldi katonai akcióban. [/b]Amióta Magyarország a NATO tagja, már háborúzott a Balkánon, Irakban, Afganisztánban, s még nincs vége.


[b]A gyarmati népek szabadok lettek. Ma az USA és tőkés szövetségesei büntetlenül hozhatnak létre új gyarmati bábállamokat Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Irakban, Afganisztánban, az arab világban és másutt.[/b]
A tőkés országok dolgozói számára segítség volt a szocializmus léte. A szocialista világ példája nélkül nem lett volna „svéd csoda”, nem jött volna létre a „jóléti társadalom”. [b]Ma, amikor ez a kényszer nem létezik, a tőke mindenütt megfosztja a dolgozókat a jóléti vívmányoktól. Növelik a munkaidőt, emelik a nyugdíjkorhatárt, elveszik a nyugdíjkedvezményeket, privatizálják a közszolgáltatást, csökkentik a szociális kiadásokat.[/b]


A szocializmus nem tudta leküzdeni Magyarország öröklött lemaradottságát Nyugat-Európával szemben, de sokat ledolgozott belőle. [b]1989 óta nem csökkent, hanem nőtt a különbség Nyugat-Európa és Magyarország között. Bérekben, életszínvonalban, kulturáltságban, mindenben.[/b]


A szocializmus nem tudta megoldani a nemzetiségi problémákat, így a külföldi magyarság gondjait sem, de enyhítette őket. A szocializmusban az adott ország feladata volt a nemzetiségek jogainak biztosítása, kinek, kinek a saját szülőföldjén. A történelmi sebekről nem beszélt, ugyanakkor világossá tette, hogy magyar és román, magyar és szlovák nem akkor fog jobban élni, ha gyűlölik egymást, hanem akkor, ha mindenütt nő a gazdaság teljesítménye, emelkedik az életszínvonal.
[b]A szocializmus megteremtette a nép hatalmát. Nem sikerült azonban olyan hatalomgyakorlási szerkezetet kialakítani, ami biztosította volna dolgozók közvetlen részvételét a hatalom gyakorlásában, és megakadályozta volna a kontraszelekciót, a tömegektől elszakadt párt- és állami hivatalnokréteg kialakulását, akik el is veszítették a nép bizalmát. Az új tőkésosztály jelentős mértékben belőlük tevődött össze.[/b]

(Részlet a Munkáspárt 2012-ben elfogadott Programjából)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.