Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A miniszterelnök ünnepi beszéde 2012 március 15

2012.04.01

 

 2012-marcius-15-kossuth-ter.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

  A miniszterelnök ünnepi beszéde

                  2012 mácius 15

Orbán Viktor ünnepi beszéde, Budapesten


Tisztelt Ünneplők! Polgártársak! Magyarok!

Isten hozta Önöket Kossuth Lajos terén! Köszöntöm azokat is, akik ma szerte a Kárpát-medencében otthon vannak velünk Kassától Székelyudvarhelyen és Munkácson át Szabadkáig. Ez a nap a szabadságharcosok napja. Ez a tér a szabadságharcosok tere. És azért jöttünk ma éppen ide, mert mi, magyarok a szabadságharcok népe vagyunk. Nem azért jöttünk, hogy elődeink derék szokása szerint megemlékezzünk a dicsőséges múltról. Azért jöttünk, hogy emlékeztessük magunkat a márciusi ifjak bátorságára. Szavaimmal most nem múzeumot akarok emelni nekik, hanem emlékeztetni akarom Önöket, hogy mi, ma élő magyarok 48 örökösei vagyunk. Igen, mi, akik itt állunk, és magyarok milliói szerte a világban 1848 politikai és szellemi örökösei vagyunk.

1848 politikai és szellemi programja úgy hangzott: nem leszünk gyarmat! A magyarok programja és kívánsága 2012-ben így hangzik: nem leszünk gyarmat! Külön tisztelettel köszöntöm azokat a polgártársainkat, akik a januári Békemenetben kiálltak Magyarország szabadságáért és függetlenségéért, és ezzel kiálltak egymás mellett is. Magyarország a rá nehezedő nemzetközi nyomással és diktátumokkal szemben nem tudta volna felvenni a kesztyűt 2011-2012 telén, ha nem lépnek sorompóba százezrek, hogy tudtára adják mindenkinek: [b]a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlenségüket, sem a szabadságukat, és ezért nem fogják feladni a húsz év után végre valahára megszült alkotmányukat sem. Köszönet a kiállásért!

Jó okunk van tehát arra, hogy 164 év múltán is kövessük a 48-asok példáját. Igen ám, de melyiket? Az ember ifjúkorában radikális, mint Petőfi,  aki fel akarta akasztani a királyokat, férfikorban inkább józanul tettre kész, mint Kossuth, később pedig inkább hajlik a bölcsességre és a fontolva haladásra, mint Széchenyi. Mikszáth hatvan évvel a szabadságharc után így írt a márciusi ifjakról: „nem fontolgattak semmit, hanem nekivágtak, és megcsinálták március 15-ét egy verssel és egy pár csörömpölő jurátus-karddal. S mi most is ebből élünk.” Írhatta volna az 56-os pesti srácokról is. Nekivágtak, megcsinálták, s bizony, mi most is abból élünk. S írhatta volna az 1989-es rendszerváltó tömeggyűlésekről is, amelyekkel egyszerre szorítottuk ki a kommunistákat a hatalomból és a szovjeteket az országból. S bizony, mi most is abból élünk. Bizony, mi 1848 óta egy versből, a magyarok szabadságverséből élünk: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” De mit mondanánk mi, mai magyarok a 48-asoknak? Tartjuk-e még az esküt? Szabad-e ma a magyar? Szabad-e az a magyar, akit víz alá nyom az adóssága? Szabad-e az a magyar, akinek a saját otthon csak vágyálom? Szabad-e az a magyar, aki háromszor is meggondolja, vállaljon-e újabb gyereket? Szabad-e az a magyar, aki évek óta nem talál munkát? Szabad-e az a magyar, akinek éhes a gyermeke? Szabad-e az az ország, ahol minden száz jövedelemadó-forintból kilencven a hitelezőkhöz kerül?Szabad-e az az ország, amely szilárd talaj helyett adósságingoványon áll? De a nagy március óta sohasem voltunk még ilyen közel a szabadsághoz. Mert még sohasem voltunk olyan egységesek, mint ma. Ne tévessze meg Önöket, ha holnap azt olvassák a nemzetközi sajtóban, hogy csak néhány százan voltak itt a téren, és azok is a kormány ellen tüntettek. A dolog úgy áll, hogy hosszú évtizedek óta nem voltunk olyan erősek, mint ma. A dolog úgy áll, hogy még sohasem állt ennyi politikai, alkotmányos és gazdasági eszköz a rendelkezésünkre, hogy kitörjünk a kiszolgáltatottságból. A dolog úgy áll, hogy ma már elegen és elég elszántak vagyunk, hogy a szabadságjogaink után kivívjuk a szabad magyar életet is.

Tisztelt Ünneplők!

Nekünk a szabadság azt is jelenti, hogy nem vagyunk alávalóbbak másoknál. Azt jelenti, nekünk is kijár a tisztelet. Azt jelenti, hogy magunknak, magunkért dolgozunk, és nem fogjuk adósrabszolgaként leélni az életünket. Azt is jelenti, hogy nem vihetik el fejünk felől az otthonainkat. A szabadság azt jelenti, hogy nekünk is jár az esély, hogy megdolgozhassunk a saját felemelkedésünkért. Mi nem ajándékba kértük sem a felemelkedést, sem a jó életet, sem a sikert. Mi mindig dolgoztunk, és dolgozunk érte ma is. Csak az értelmes munka esélyét, csak az adósságból való kijutás ésszerű és méltányos lehetőségét akarjuk ma is. A szabadság azt jelenti, hogy magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit, mi magunk döntjük el, mi a fontos, és mi nem az. Magyar szemmel, magyar észjárás szerint és a magyar szív ritmusát követve. Ezért mi magunk írjuk az alkotmányunkat. Nincs szükségünk szamárvezetőre, és nem kérünk az idegenek kezünket irányítani akaró kéretlen segítségéből sem. Jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhába, hanem jól szabott öltönybe bújik. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország a saját tengelye körül forogjon, ezért a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni. Tisztában vagyunk a kihívás és a feladat súlyával, ezért tudjuk, hogy itt és most egyszerre van szükségünk a radikális Petőfire, a tettre kész Kossuthra és a bölcs Széchenyire.

Tisztelt Ünneplők!

Krasznahorka égő várának fényénél, a nemzetközi pénzügyi rendszer felől érkező morajban, az európai gazdasági válság hullámverésének kellős közepén meg kell kérdeznünk és meg kell válaszolnunk a legnagyobb kérdést. Elfogadjuk-e a szemfödélig tartó kiszolgáltatottságot, avagy azokra az erényekre támaszkodunk, amelyek a magyart magyarrá teszik, a szuverenitást szuverenitássá és a történelmet történelemmé. Gyarmati sorsot vagy a legjobb énünk szerint felépített és berendezett magyar életet választjuk-e.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgy helyes, ha nemcsak erényeinket, hanem esendőségeinket is ismerjük. Mikszáth egy helyütt azt is írta, hogy a magyarnak sokkal jobb szíve van, hogysem valaha jó közigazgatása lehessen. Nem szégyelljük, hogy nagy szívünk van, amely nem tűri sokáig az igazságtalanságot, olyan szívünk, amely időnként kihívja maga ellen a sors balítéletét. Az is igaz, hogy mi sem mindig a szebbik arcunkat mutatjuk a világnak. Hibátlan nemzetek nincsenek. Így hát természetesnek vesszük, hogy a magyarokat lehet szeretni vagy nem szeretni. Egy dolgot azonban senki sem vitathat. A mi szabadságharcaink mindig előbbre vitték a világot. Előrevitték, mert igazunk volt. Akkor is igazunk volt, ha mindenki tagadta. 48-ban azt mondtuk, le kell rombolni a feudalizmus falait, és nekünk lett igazunk. 56-ban azt mondtuk, hogy meg kell roppantani, le kell törni a kommunizmus abroncsait, és nekünk lett igazunk. Ma is gyanakodva méregetnek bennünket. Pontosan így néztek ránk 48-49-ben, mikor Európa csendes, újra csendes lett, de aztán a feudális világ egész Európában elporladt, és erős nemzetek sarjadtak a helyén. Így néztek ránk 56-ban, de a kommunista zsarnokság, melybe mi döftük az első vasat, végül összeroskadt, és Európa egyesülhetett. Az európai bürokraták ma is gyanakodva néznek ránk, mert azt mondjuk: új utak kellenek. Azt mondjuk, ki kell törni az adósság börtönéből, és azt is mondjuk, hogy Európát csak az erős nemzetek tehetik újra naggyá. S meg fogjátok látni, kedves Barátaim, ismét igazunk lesz. A feudalizmust nem a hűbérurak számolták fel, a kommunizmust pedig nem a párttitkárok rombolták le. A spekulánsok uralmát sem a spekulánsok vagy a bürokraták fogják felszámolni, és a bajba jutott Európa árokba csúszott szekerét sem ők emelik majd ki. Nem ők, hanem a munkából, a személyes erőfeszítéseikből élő európai polgárok, mert most az ő világuknak kell jönnie. Ha nem így lesz, Európának befellegzett. Már a márciusi ifjak is látták azt, amit ma Európában sokan nem akarnak észrevenni, hogy a pénzügyi függetlenség a szabadság feltétele. Ezért kellett a tizenkét pont közé kerülnie a nemzeti bankra vonatkozó mellőzhetetlen követelésnek. Bár a márciusi ifjak nem voltak se igazgatósági tagok, se bankárok, ismerték a nemzeti bank ügyének súlyát. Tudták, nem az a független nemzeti bank, amelyik a nemzetétől független. Az a nemzeti bank független, amely az idegen érdekektől megvédi a nemzet gazdaságát. Ők is tudták, mi is tudjuk, hogy józan ember nem adja a kamra kulcsát a szomszédjának.

Tisztelt Ünneplők!

Sokszor tűnik úgy, hogy a magyarok egyedül maradnak szabadságharcaikkal. De mi tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Ma is vannak lengyel Bem apók, francia Guyon Richárdok, szerb Damjanich Jánosok, német-osztrák Leiningen Károlyok. Kiállnak mellettünk cseh, lett, szlovén és román barátaink. És nemcsak kiállnak, de itt is vannak velünk, eljöttek hozzánk együtt ünnepelni litván és lengyel barátaink. Dicsőség Litvániának! Isten éltesse Lengyelországot! Za wolność naszą i waszą! A mi szabadságunkért és a tiétekért! Ez volt a Lengyel légió jelmondata, amit máig érvényben tartunk. És velünk van az a sok tízmilliós, csendben tűrő rejtett Európa is, amely ragaszkodik a nemzeti szuverenitáshoz, és még hisz a kontinensünket valaha világelsővé emelő keresztény erényekben: a bátorságban, a becsületben, a hűségben és az irgalomban. Vannak, sokan vannak, akik még emlékeznek 56-ra, és azt gondolják: magyarok, igazatok volt! Tudják, hogy képesek vagyunk erős sodrású birodalmak igazságtalanságaival is dacolni. Ezért tisztelnek minket, akik tisztelnek, és ezért támadnak, akik támadnak.

Temérdek igazságtalanság érte a magyarokat az elmúlt másfél száz évben, és sok igazságtalansággal nézünk szembe ma is. Pedig mi soha nem kívántuk a másét, és senkinek sem akartuk megmondani, hogyan éljen és mit gondoljon. Mégis többször áldozatául estünk a világpolitikai széljárás irányváltásainak. Mégsem engedhetünk a csábításnak, hogy az olcsó önsajnálat szélcsendes és langyos vizű kikötőjébe manőverezzük Magyarország hajóját. Az önsajnálat és az áldozati méltatlankodás a vesztesek, a bukásukat és tehetetlenségüket magyarázó vesztesek szokása. Semmi köze a 48-asok, az 56-osok, a szabadságharcosok bátorságához, tetterős életösztöneihez. Ha mindenki áldozatnak érzi magát, hogy jutunk ki a bajból? Ha mindenki áldozatnak érzi magát, ki fog itt dolgozni? Az önsajnálat legyengít, felpuhítja a csontot, és gyávává aszalja a jellemet. A győzelemhez, a sikerhez, a méltányos bánásmód kiharcolásához bátorság és erő kell. A modern kor gyarmatosítói türelmesen cserkészik be célpontjaikat, elaltatják, és lassan emésztik föl a kiszemelt nemzetek életösztönét és ellenállását. Éppen úgy, ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról fokra fölforralt vízben. Bár szűk a hely, de jól érzi magát; kellemesen elvan, eszébe sem jut, hogy aggódnia kellene, nem is érti, s aztán nem is akarja érteni, mi történik vele, s mire észbe kap, meg is van főzve. Így süllyednek kiszolgáltatottságba hajdanvolt büszke és erős nemzetek. Így kerül családok millióinak nyakába hám, szájába zabla. Így jutnak oda, hogy nem életük munkájának meg- és kiérdemelt gyümölcsét hagyják gyermekeikre, hanem a visszafizethetetlenné dagadt hiteleiket és vele saját sorsuk beszűkült horizontját. Így jártunk mi is 2002 után, az emberek észre sem vették, hogy a kényelmes hitelekkel szép lassan megfőznek minket. Az utolsó pillanatban ugrottunk ki a fazékból.

Tisztelt Emlékezők!

Talán vannak, akikben felötlik, hogy ilyen nehéz, válsággal sújtott időkben, okos dolog-e a szabadságharc? Megengedhetjük-e magunknak? Nem lenne-e jobb valahogy csendben megúszni a szélárnyékban? De az efféle okoskodás éppen hogy tartósítja az alávetettséget, és eltorlaszolja a sikeres kitörés útját. A szabadság nem a jólétben élők luxusa, ahogy az emberi méltóság sem a jómódúak kiváltsága. A pontos és találó magyar nyelv egyik legnagyobb mestere így tanította nekünk: „jöjj el, szabadság, te szülj nekem rendet!” Minden, amire vágyunk, csak a szabadságból nőhet ki. Ez a törvény. Minden más csak délibáb, illúzió, hagymáz és önáltatás. A hétköznapi élet nehézségeinek éppen pénzügyi függőségünk az oka. Szabadság nélkül sohasem lesz jobb az életünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A szabadságharc értelme nem maga a harc, hanem az, ami utána jön. Nem elég a rosszat leszavazni, le is kell győzni. És nem elég legyőzni, meg is kell teremteni a jót, hogy a rossz ne tudjon visszatérni. Sokat tettünk ezért az elmúlt két évben. Családok százezreit szabadítottuk ki az adósságcsapdából. A bankokat és a multikat bevontuk a közteherviselésbe. Van már időtálló alkotmányunk, és lebontottuk az utolsó gátakat is a nemzet határok feletti újraegyesítése előtt. Megújítottuk és átszerveztük az államot, megfékeztük a munkanélküliség terjedését. Sokat tettünk, nagyon sokat, de még mindig nem eleget. Ünneplő Barátaim, mi még emlékszünk a tanításra: az igazság tesz szabaddá. Hazánknak szüksége van gazdasági sikerekre, jobb tanügyre, egészségügyi ellátásra és magasabb bérekre, de leginkább igazságra van szüksége, mert túl sokat hazudtak neki és róla. A hazugság termése viszály, gyűlölködés és csalás, éppen ezért önmagunknak sem hazudhatunk. Amikor utoljára találkoztunk egymással ellenzékben március 15-én, jó előre figyelmeztettük magunkat: ha felül akarunk kerekedni bajainkon, ha döntő győzelmet akarunk aratni balsorsunk és annak zsoldosai felett, akkor minden magyarnak először magában kell megfékeznie az önsorsrontó ösztönöket, és magában kell végrehajtania azt a gyökeres változást, amellyel végérvényesen a becsület, a szorgalom, a munka és ezzel a haza mellé áll. Csak így jöhet el az igazi, átütő, felemelő győzelem. Magyarország sokat változott két év alatt, és a magyar emberek is sokat változtak, ám ahhoz, hogy elindulhassunk, először fel kell állnunk. Itt tartunk most. Ami történt, fontos, súlyos és mély, de nem elég. Még nem elég.

Tisztelt Egybegyűltek!

Mi megértjük, hogy Európának sok baja van. Csikorognak a fogaskerekek, feszülnek az inak. De ezeréves európai nemzetként van egy követelésünk. Egyenlőséget követelünk a magyarnak. Európai nemzetként követeljük az egyenlő elbánást. Nem leszünk másodrendű európai polgárok. Jogos követelésünk, hogy ugyanazt a mércét alkalmazzák velünk, mint más országokkal szemben. Mi megtanultuk, hogy Európa és Magyarország felemelkedése elválaszthatatlan. Valahányszor Európa bajba került, Magyarország csillaga is leáldozott. Nem örülünk, de megértjük, hogy az európai szövetség nem szentek szövetsége, de azt nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy bármely politikai és szellemi irányzat egy szentségtelen szövetséget erőltessen Európára. Európa nem adhatja meg és fel önmagát, az összetartozás érzése nem gyengülhet tovább. Ez Európa vereségéhez és bukásához vezetne. Ezért nem hagyhat Európa egész országokat az út szélén. Ha nem kapunk időben észbe, a végén még maga Európa is a modern pénzügyi világrendszer gyarmatává válik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A nemzet szabadsága sokmillió ember személyes szabadságából áll össze. Mindenkinek vannak személyes harcai, mindenki küzd a céljaiért, az álmaiért, azokért, akiket szeret, és akik fontosak a számára. Az ő erejük adódik össze, ez az erő viszi előre a nemzetek szabadságharcait. Gyáva emberekből sohasem lesz bátor nemzet. Nemzetünk bátorsága a magyarok személyes bátorságának összege. Amikor tisztelgünk a bátrak előtt, rájuk gondolunk. Azokra, akik kitartóan vívják a hétköznapok csatáit; korán kelnek, dolgoznak, küzdenek a családjukért, vállalkoznak, terveznek, új utakat keresnek és törnek, ha nincs járható út. Bármi történjék, bárki próbálja lebeszélni, feladásra bírni őket, nem tévesztik el a lépést, ők tudják, hogy elmenni innen messzire nem lenne válasz semmire. Ők azok, akik nem viselik el a sodródást, akik döntenek és cselekednek, nem várják, hogy mások döntsenek helyettük. Van elképzelésük a világról, a helyükről, az életükről, és kiállnak érte. Kiállnak magukért, a családjukért, a nemzetükért. Ők azok, akik nem kérnek mást a világtól, csak igazságot. Igazságot Magyarországnak! Ők nyerik meg a csatákat az egész nemzetnek. Így volt ez 48-ban, és így van ez ma is. Dicsőség a bátraknak!

Hajrá, Magyarország, hajrá magyarok!

orbanviktor.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.